ORFK: több mint nyolcezren érkeztek Ukrajnából csütörtökön

Az ukrán-magyar határszakaszon 8084-en léptek be Magyarországra csütörtökön - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken az MTI-t.

Katasztrófavédelem: hazaérkezett a négy magyar szakértő Parajdról

Hazaérkezett a négy magyar szakértő, akik az Európai Unió Veszélyhelyzet-reagálási Koordinációs Központja által szervezett küldetésben segítették a parajdi sóbányánál a helyzet kezelését - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel csütörtökön.

A nyáron 6000 kilométert gyalogolnak a diákok a zarándoktáborokban

Június 24-én elkezdődik az első, Mátraverebély-Szentkútra vezető zarándoktábor, majd a nyár folyamán összesen 62 csoport csaknem 1000 diákja és vezetői vesznek részt az államilag támogatott zarándoktáborokon; a programokon mintegy 6000 kilométert gyalogolnak a résztvevők.

Országosan emelkedett a bírósági ügyek száma 2024-ben

Tavaly 1,2 millió ügy érkezett az ország bíróságaira, ez 20 ezerrel több mint 2023-ban volt - mondta Ocskó Katalin, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettese a Fővárosi Ítélőtábla 2024. évi működéséről beszámoló sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Bakondi György: az elkövetkező hónapokban növekedni fog a migrációs nyomás Magyarország felé

Minden jel arra mutat, hogy az elkövetkező hónapokban növekedni fog a migrációs nyomás Magyarország felé - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Az Országgyűlési Őrség segített egy nőnek visszaszereznie az ellopott telefonját

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és közérdekű munka kiszabását indítványozza két férfi ellen, akik a Parlament mellett egy padon hagyott telefont loptak el; a tolvajokat az Országgyűlési Őrség segített leleplezni - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Hat és fél év börtönre ítéltek egy férfit, aki rabszolgaként tartott három embert

A Győri Fellebbviteli Főügyészség sikeresen indítványozta a büntetés súlyosítását abban az ügyben, amelynek vádlottja embertelen körülmények között tartott és dolgoztatott három férfit; a bíróság végül 6 és fél év börtönbüntetésre ítélte a férfit - közölte a főügyészség.
Megfenyegették a tiniket, tóba dobják őket, ha nem kapnak pénzt

Megfenyegették a tiniket, tóba dobják őket, ha nem kapnak pénzt

Elfogták a két férfit a veszprémi rendőrök.

ORFK: több mint hétezren érkeztek Ukrajnából szerdán

Az ukrán-magyar határszakaszon 7037-en léptek be Magyarországra szerdán - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön az MTI-t.

Megöltek egy idős férfit Nagykőrösön

Megöltek egy 72 éves férfit Nagykőrösön - tájékoztatta a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-t.

Polt Pétert választották az Alkotmánybíróság elnökévé

Polt Pétert választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé szerdán az Országgyűlés, új legfőbb ügyésznek pedig Nagy Gábor Bálintot választották meg.

Bakondi György: pert indít a magyar állam az EU bírósága ellen

Pert indít a magyar állam az Európai Unió (EU) Bírósága ellen, hogy így támadja meg a testület azon döntését, amely naponta egymillió eurós büntetést szabott ki az országra - közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerdán a TV2 Mokka című műsorában.